2011. április havi archívum

Okostelefonokkal a bolygóért – Android workshop Planet

A fenntartható megoldásokra fókuszált a Telenor negyedik, a Föld Napja alkalmából tartott androidos rendezvénye a múlt héten, a sorozaton nem először vettem részt, de a témát tekintve ez most különösen közel állt hozzám.  Az Android Workshop Planeten kiderült, hogyan segíthetik az okostelefonok és az applikációk a környezettudatos és felelős életvitelt.

Az Android Workshop Planeten szakértők és civil szervezetek a felelősebb életvitelt segítő alkalmazásokat mutattak be, emellett az érdeklődők a WWF Magyarország és a Telenor munkatársaitól megtudhatták azt is, hogy milyen szerepet játszik a mobilkommunikáció a fenntartható fejlődésben és egy közhasznú civil szervezet sikeres működésében.

2012-től az Európai Bizottság és a mobiltelefon-gyártók közötti megállapodásnak köszönhetően a szolgáltatók egységes mobiltöltőket forgalmaznak. Ezzel mindenki számára kedvező helyzet áll majd elő, hiszen a mobilárak – a kapcsolt terméknek számító töltők hiánya miatt – valószínűleg csökkenni fognak, és kevesebb hulladék is termelődik, hiszen minden háztartásban elég lesz egyetlen töltőt tartani, melyet új telefonok vásárlásakor sem kell lecserélni.

 

Én személy szerint már rég áttértem mind a bankolás, mind a mobiltelefon esetében a papír alapú számla helyébe lépő elektronikus számlára, amire a workshopon is mindenkit biztattak. Ezzel jelentős mennyiségű időt, energiát és üzemagyagot lehet megspórolni. Jelenleg évente 2,2 tonna papírt takaríthatnak meg és 40 fa kivágását akadályozhatják meg azok a Telenor ügyfelek, akik ilyet igényelnek. Ha mindenki áttérne erre a befizetési módra, évente 200 tonnával kevesebb papír felhasználására lenne szükség és nagyjából 3300 fával kevesebbet kellene kivágni.

A mobiltechnológia számos további lehetőséget is kínál a tervezhetőbb, tudatosabb és környezetkímélőbb életmódra. Az okostelefonok segítségével például megelőzhető a túlzott üzemanyag-felhasználás: csupán fél óra felesleges autózás mellőzésével több energiát lehet megtakarítani, mint amennyi egy mobilszolgáltató egy előfizetőre eső energiafelhasználása és az előfizető mobiltelefonjának éves töltése együttvéve. Az üzleti utak is kiválthatóak tele- és videokonferenciákkal, a környezeti hatásuk pedig jelentős: minden 1000 km megtakarított repülőúttal fejenként 120-150 kg szén-dioxiddal kevesebb kerül a levegőbe. Ezek a hívások könnyedén lebonyolíthatóak egy okostelefonon vagy táblagépen.

Halmay Richárd, a Telenor Magyarország Zrt. vállalati felelősségvállalási vezetője elmondta: „Néhány egyszerű okostelefon alkalmazás meglepően nagy mértékben járulhat hozzá az élhetőbb, egészségesebb környezethez. A GPS és a Google térképein már Magyarországon is elérhető „dugófigyelő” funkció (Traffic layer), amelynek használatával kikerülhetjük a nagyobb forgalmi akadályokat. Így egyrészt időt másrészt üzemanyagot takaríthatunk meg, ezáltal csökkenthetjük autónk szennyezőanyag-kibocsátását is. Már Androidra is elérhetők az úgynevezett virtuális termékek, például elektronikus könyvek: ezek letöltésével megspórolhatjuk a könyvek gyártásának és szállításának energiaszükségletét, de jelentős mennyiségű fa kivágását is megelőzhetjük”.

Reklámok

iGeigie: egy új fejlesztéssel iPhone-nal is mérik a sugárzást Japánban

Egy új fejlesztés segíti Japánban a március óta tartó katasztrófát követő radioaktív sugárzás mértékének mérését: az iGeigie lényegében egy iPhone-ra kötött, hordozható Geiger számláló.  A rekorderősségű földrengés sújtotta területeken ugyanis sok helyről nincs megfelelő adat a sugárzást illetően, a lelkes fejlesztő közösségnek hála azonban bárki mérheti és továbbíthatja egy iPhone segítségével az adatokat.

A projekt mögött egyébként az http://rdtn.org/ áll, a weboldal célja az atomkatasztrófával kapcsolatos információk egy helyen gyűjtése, továbbítása – kormányzati oldaltól, civil szervezetektől, állampolgároktól, tudósoktól. A fejlesztők célja olyan területeken élő, technikához valamennyit konyító emberekhez eljuttatni a kütyüt, ahol vannak fehér foltok a sugárzási adatokat illetően. A szélesebb körű terjesztéshez jelenleg szükséges 33.000 dolláros büdzsé 1/3-a áll rendelkezésükre, ezért támogatókat várnak.

Alább egy érdekes video – a bemutató során is éppen lecsapott egy enyhébb földrengés.

Fotók: Nokton via Flickr CC

jealousy

Green City védjegy a zöld településeknek, lakóparkoknak, magánkerteknek

A Green City mozgalom 2003-ban indult, Európában jelenleg 6 ország tagja. 2010-ben Magyarország is csatlakozott a mozgalomhoz. Kialakítottak egy akkreditációs pontrendszert, mely lehetővé teszi a Green City „védjegy” elnyerését, ami nem csak városoknak, hanem lakóparkoknak vagy akár magánkerteknek is elérhető lesz. Ennek keretében elsőként Nemesvámos városa vállalta, hogy növeli településén a zöldterületek arányát.

A városvezetők már látják annak fontosságát, hogy a zöldterületek növelésével csökken a por és a zaj, több lesz az oxigén, nagyobb a légmozgás településeiken. Többen tudnak sportolni, pihenni, a zöld környezet növeli a koncentrációt, a munka intenzitását, és csökkenti a szorongást.

A tájékoztatókban elhangzott, hogy nem csak esztétikai szempontokat elégít ki a zöld környezet, hanem mérhető és számokban kifejezhető értéke van, melyek elősegítik a városvezetőket a döntéshozatalban. Európában már elkészült projektek utókövetéséből kiderül, hogy egy-egy zöldfelületi beruházás 600%-os megtérülési rátával rendelkezik.

Manapság az emberek nem veszik elég komolyan a zöld értékét és azt a pozitív hatást, amit az életükre és a környezetükre gyakorol. Pedig ez a természet ingyenes ökológiai szolgáltatása, amit csupán ismét be kell vinni a városokba oly módon, hogy mind a gazdasági, mind a természeti, mind az emberi igényeket figyelembe vesszük. Az így kialakított zöldterületeknek alacsonyabb működési és fenntartási költségei vannak, kialakításuknál gyakran használnak újrahasznosított termékeket a fenntartható fejlődés jegyében. A Green City Mozgalom célja, hogy minél szélesebb körben elterjedjen ez a fajta „zöld” gondolkodásmód.

Miért van rá égető szükség? Magyarországon a városokban mindössze 23 m2 zöldterület jut egy-egy lakosra, Budapestencsak 13 m2, és van olyan kerület, ahol még 1 m2 sem. Ráadásul a zöldfelületek aránya minden évben tovább csökken, annak ellenére, hogy a világ teljes lakosságának 55 %-a városokban lakik és ez az arány egyre növekszik.

Mindezek fényében nem csoda, hogy nagy érdeklődés övezte a Green City Mozgalom Önkormányzatoknak és érdeklődőknek tartott tájékoztatóját. A rendezvényt személyesen Hermann Kurt, az Európai Kertépítők Szövetségének (ELCA, www.elca.info/en/) ügyvezetője nyitotta meg és jelen volt Nico Wissing a holland sztár tájépítész, aki többek között megnyerte a 2010-es Nagaszaki kertépítő világversenyt és kiemelkedő szaktekintélynek számít ökológiai táj- és kerttervezés területén.

Bővebb információ a projektekről, illetve az abban segítő szakemberekről:  Magyar Kertépítők Országos Szövetsége

 

 

A párizsi BKV őrült/zöld szervízközpontja

Egy nagyváros tömegközlekedési vállalatának szervízközpontjáról nem feltétlenül az a kép jut eszünkbe, ami Párizsban kinőtt a földből tavaly ősszel (ld. BKV járműjavító telepek 🙂 ). A francia főváros metró és buszhálózatát üzemeltető RATP új központja mégis inkább hasonlít az UP! című (általam nagyon kedvelt) rajzfilm lufin elszálló házához, semmint egy unalmas nagyvállalat műszaki épületéhez. Ez is azt bizonyítja, igenis lehet egy szervízépület zöld és egyben izgalmas is.

Külön kedvencem a szerelők vicces öltöző-mosdója (ld. alább), ami szerintem nagyon kreatív módon lett kialakítva. És ez nem jelent egyet a magas költségekkel, egyszerűen kedves arcát mutatja a francia BKV. Az eredmény egyébként Stephane Maupin tervező munkáját dicséri.

A 3400 nm-es, ötemeletes blokk olyan, mintha bármelyik pillanatban elrepülne, azonban a helikopterre emlékeztető lapátok valójában napelemekkel borított energiatermelők, s nem utolsósorban az épület szellőztetőrendszerének is aktív részesei. A központ a nem mindennapi fejlesztésekkel kiérdemelte a HQE (Haute Qualité Environnementale) címet, amivel a zöld-épületeket ismerik el Franciaországban.

jealousy


Kövess minket!


Facebook

Twitter

Ide írj nekünk!

greenpolis@gmail.com

HVG Goldenblog 2010 – 4. helyezés

Twitter

  • Egy hatalmas példa a 2016-os olimpia zöld megoldásaira: 105 méteres energiatermelő vízeséstorony is Rio partjainál bit.ly/NlwzBn 5 years ago
  • Las Vegasban 1.4 millió $-ból megépült a világ legnagyobb, 500.000 újrafelhasznált sörösüvegből készült épülete bit.ly/LRfCxq 5 years ago
  • A VELUX Cégcsoport 11 millió eurót fordított 2009 óta CO2 csökkentésre, és 8000 tonnával mérsékelte is a kibocsátást ishttp://bit.ly/LeuqJx 5 years ago
  • A válság előnyei: kiszuperált szupermarketből díjnyertes közkönyvtár Texasban bit.ly/N8B9Aa 5 years ago
  • Betört a zöld a luxusparadicsomokba is, 1.4 millió $-os tengerparti villa, kizárólag újrafelhasznált konténerekből bit.ly/PdNs47 5 years ago

Iratkozz fel, és minden zöldségről frissen értesítünk!

Csatlakozz a 12 követőhöz


%d blogger ezt kedveli: