Posts Tagged 'közlekedj'

Szenzációs: vezető nélküli Google-taxikra vált New York

2014-től 5000 db sofőr nélküli, ATM-mel és ételautomatával felszerelt elektromos Google-taxi veszi át az uralmat New Yorkban. Bár a taxizás 20%-al drágább lesz, no de a borravalóval már nem kell többé számolni. A városnak sem kerül többe a csere, hiszen a szerződés szerint bérlik a flottát a Google-tól. A taxisok viszont kezdhetnek munka után nézni…

Ha valaki utazott már New York-ban taxival, akkor tudja, hogy az itthon sem mindig legkedvesebb arcukat mutató taxisok hozzájuk képest valódi úriemberek. Nos, ennek nemsokára vége, miután Bloomberg polgármester szerződést írt alá a Google-lal vezető nélküli taxiflotta üzembe helyezésére. Ezek után elég lesz az okos telefonunkra telepített “Zippie” alkalmazással, vagy a Zippie névre hallgató kocsikban található “G-phone”-nal kommunikálnunk.

A Google vezető nélküli autója először Nevada államban kapott engedélyt utcai közlekedésre, és már kiválóan vizsgázott, amikor a teljesen vak Steve Mahan vette kezelésbe, és “vezette” minden gond nélkül. Erről a Googel videóját lásd alább.

A jelenleg 13.000 kocsiból álló NY-i taxiflottánál jóval kevesebb kocsira lesz szükség a változások után, mivel a vezető nélküli autók 50%-al hatékonyabban szolgálják ki az utasokat a mérések szerint. A 100%-ban számítógép által, radarral és alapos útinformációs adatbázissal vezérelt autók a tesztek szerint sokkal biztonságosabban közlekednek, mint az emberi vezetők.

És hogyan intjük le a taxit majd, merül fel a kérdés? Nem kell mást tenni, mint megnyomni majd a városszerte kitelepített 50.000 db hatalmas piros “+1” gomb egyikét és jön értünk a kocsi. És persze az okos telefonunkon keresztül is megtehetjük mindezt.

Az első kocsik Brookylban és Queensben cirkálnak majd tesztüzemben. A zsúfolt városnak és a környezetnek mindenképpen pozitív előrelépés ez, viszont több ezer taxis minden bizonnyal kevésbé díjazza ezt.

Reklámok

Itt a megoldás: London polgármestere aszfalthoz ragasztja a szmogot

…ennél persze egy kicsit összetettebb Boris-Zöld-Johnson 900.000 angol fontba fájó terve, hiszen Tarlós István után London polgármestere is aggódni látszik, nem hiába. A város levegőminősége olyan mértékben romlott az utóbbi időkben, hogy félő, Európa sereghajtói lesznek, ha így folytatják. A polgármester kritikusai szerint csupán a 300 millió fontnyi büntetéstől akar gyorsan megmenekülni, ami Londonra vár, ha nem tartja be az uniós levegőminőségi előírásokat.

Boris Johnson viszont szó szerint ragaszkodik tervéhez, az elszánt kerékpáros-kampány és tömegközlekedés-használat után egyfajta kalcium-alapú ragaccsal kívánja behinteni éjfél és reggel 6 óra között a kritikus pontokat. A mintegy 30 km érintett útszakasz kezelését alapos seprés és magasnyomású útmosás előzi meg, majd a kalcium és víz keverékéből álló anyagot egy átépített téli útsózó jármű teríti le.

Így kívánják megakadályozni a szennyezések levegőbe kerülését. London polgármestere el van magától ragadtatva – más szakértők kevésbé. Frank Kelly professzor (King’s College London) szerint mindez csak az adófizetők pénzének pazarlása, hiszen nem kezeli a probléma gyökerét. Mint ahogy a professzor a BBC-nek elmondta, amint abbahagyják az utak “fújását”, a szmog azonnal visszatér. A professzor szerint ezzel csak az uniós büntetést akarja vezetés megúszni, ami 35 olyan nap után jár, amikor a levegő szennyezettségének mértéke meghaladta az előírt maximumot.

A helyi Zöld Párt továbbá azt is kifogásolja, hogy csupán a kritikus pontokon ragacsoznák be az utakat, mivel szerintük a probléma az egész várost érinti.

A helyi BKV vezetője azonban (persze) védelmébe vette a kísérletet, Garrett Emmerson szerint a kezelt területeken 14%-al csökkent az asztmát és keringési problémákat okozó szennyező anyagok koncentrációja. Ahhoz képest, hogy mennyibe került (ugyebár 900.000 font), ez szerintem annnnyira nem sok… vagy?

Két hét alatt felépült Európa első használt palackokból álló gyaloghídja

Úgy tűnik, vége lehet lassan az éveken át, embertelen pénzből épülő hidak korának, skót fejlesztők bebizonyították, hogy lehet sokkal gyorsabban, sokkal olcsóbban, és sokkal zöldebben. Naponta mutatnak be újabb és újabb tárgyakat, amelyek újrafelhasznált anyagokból készültek, és egyre kevésbé meglepő már, ha egy táska használt kerékbelsőből gyártódott. Most viszont szerintem egy nagyon egyedi megoldással épült gyalogoshidat adták át Skóciában: a Tweed River fölött átnyúló strapabíró híd ugyanis teljes egészében használt PET-palackokból épült, mindössze két hét alatt.

Az ötletgazdákra persze eleinte furán néztek, de mivel extra gyorsan elkészült, áll és virul, most már mindenki örül a csak minimális gondoskodásra igényt tartó hídnak, ami se nem rozsdásodik, és egy csepp festéket sem igényel. Milyen szuper megoldás lenne egy ilyen a Dunára, hm?

Az Európában egyedülálló létesítményhez 50 tonna palackot használtak fel, és mint azt a lenti képek is mutatják, komoly súlyú járműveket is elbír a gyalogosoknak szánt híd.

Áttörés: a Google dolgozói tölthetik először vezeték nélkül elektromos autóikat

Azt eddig is tudtuk, hogy a Google-nál dolgozni jó (irodai környezet, és a többi fincsiség), viszont most tovább gyarapszik kiváltságaik sora: először a Google kaliforniai irodájának dolgozói próbálhatják ki a vezeték- és “kéz” nélküli autó-töltő szolgáltatást, azaz a Plugless Power™-t. Már persze, aki elektromos autóval közlekedik, mert a bringások is sokan vannak.

Egyszerű de nagyszerű szlogen hirdeti a fejlesztést: “Miért töltenénk a holnap járműveit tegnapi technológiával?” És tényleg… miért is? Amikor hozzá sem kell érni sem a kocsihoz, sem a töltőhöz, azok mégis egymásra találnak. Ahogyan a Google és az Evatran.

A rendszert ugyanis az Evatran nevű tiszta energiával foglalkozó startupnak köszönhetjük – mi a jövőben, a Google szerencsései pedig a jelenben. A fejlesztők szerint a vezetékmentesség nem megy majd a feltöltési idő kárára, nem tart majd hosszabb ideig, és energiaveszteséggel sem kell számolni.

 

A fenti videó kitűnően bemutatja, milyen egyszerű is lesz ez a módszer: nem kell többé dokkolókat keresni a kocsinknak, az parkolás közben töltődhet, amíg mi boltban vagyunk, a fodrásznál ülünk, vagy a konditeremben izzadunk – elég lesz csak a parkolóhelyek végén elhelyezett vezeték nélküli rendszer elé beállni, és már mehetünk is.

Az Evatran reményei szerint 2012-től indulhat be a sorozatgyártás nagyobb mennyiségben. Az, hogy Magyarországon mikor látunk ilyet a CBA elé beparkolva, hát… maradjunk annyiban, hogy haha 🙂 .

jealousy

 

2600 km-es kerékpárút hálózatot tervez Los Angeles

Nem, nem ütöttem félre, 1680 mérföld, azaz kb. 2600 km kerékpárút terveit fogadta el a minap Los Angeles városvezetése. A teljesen összefüggő hálózat persze nem egyik napról a másikra épülne ki, ötévente 320 km (200 mérföld) új bringaút megépítését tervezik az elfogadott “Bicycle master plan” értelmében.

A városvezetés nyílt célja nem más, minthogy a szinte kizárólag négykerekű közlekedésre alkalmas, hírhedten autófüggő városban átszoktassák az embereket kétkerékre (nemrégiben volt szerencsém 3 napot itt tölteni, hát mit ne mondjak, valóban autó nélkül meg lettünk volna lőve, a város gyalog vagy kerékpárral bevehetetlen, életveszélyes. Nem volt kellemes élmény.)

A költségeket egy 2008-ban bevezetett, LA megye közlekedésének fejlesztésére fordítandó adóból fedezik. A terveket a városvezetés várostervező szakemberek, valamint a helyi kerékpáros szövetség bevonásával készítette el.

Ahogyan Ed Reyes városi képviselő, a terv egyik atyja fogalmazott: a céljuk egy egészen újfajta közlekedési kultúra bevezetése. A nagy kérdés szerinte is az, hogy mennyire lehet ezt a gyakorlatban is keresztülvinni majd. Nos, a tervek nagyívűek,  meglátjuk, mi valósul meg belőle, és főleg, hogy L.A. autóban született lakossága hogyan viszonyul majd ehhez az egészhez.

jealousy

Egy viadukt, ami pénznyelés helyett energiát termel

Amíg nálunk a milliárdokból épülő/megújuló hidak, alagutak és völgyhidak csak nyomtalanul és következmények nélkül nyelik el az adóforintokat, egy olasz tervezőbrigád energiát (azaz pénzt) termelő viaduktot álmodott meg – állami megrendelésre. A designos híd 15.000 család éves energiaszükségletét állítja majd elő.

Bár futurisztukusnak tűnik a képeken Francesco Colarossi, Giovanna Saracino és Luisa Saracino  “Solar Wind” projektje, a megvalósulás mégis küszöbön áll. Dél-Olaszországban ugyanis számos régi, leharcolt viadukt áll kihasználatlanul. A Calabria környéki városvezetők azonban ahelyett, hogy 50 millió euróért lerombolnák őket (huuu, pedig itt aztán lehetne lopni :), pályázatot írtak ki “Solar Park South” címen. A kiírás olyan mérnököknek és designereknek szólt, akik környezeti szempontból is előnyösen újra tudják gondolni a kihasználatlanul tengődő viaduktok sorsát. És meg is lett az eredménye.

A tervező-trió által megálmodott viaduktba 26 szélturbina kerül beépítésre, amely évente 35-40 kWh áramot termelne. Ez 15.000 család éves energiaszükségletének felel meg. Ráadásul (ahogy a fenti képen is látszik) a hídon átvezető autópálya szintén energiatermelő napelemekkel kerül lefedésre (teljesen átlátszó), ami további 11,2 millió kWh-t állít majd elő.

Ha a kissé “elmért” Kőröshegyi völgyhidat újragondolnák és felszerelnék ilyesmivel, akkor már nem csak egy szűk körnek “hozna sokat” a konyhára a döbbenet hasznos alkotmány.

jealousy

Körforgalom, víztisztító, zöld közösségi tér – egyben

Formabontó víztisztító körforgalmat adtak át egy Illinois-i városban, Normalben, amelynek beszédes nevével ellentétben így egy távolról sem “normális” közlekedési csomópontja lett – a szó jó értelmében. Ismert, hogy a körforgalmak 90%-al csökkentik a balesetek esélyt a hagyományos kereszteződésekhez képest, valamint a dugók csökkentésében is segítenek, azonban ez az új körforgalom ennél többet nyújt.

A körforgalom ugyanis nem csak látványra egyedi, de egyben zöld közösségi térként és víztisztítóként is szolgál – a környező utcákból ide folyó csapadékot szűrik meg és használják fel újra. Feltehető a kérdés: de minek is szűrni a csapadékot? Nos, a városi környezetben utcára hulló eső jelentős része nem tud a földbe szivárogni, így természetesen alsóbb utcák, terek felé keresi útját (a csatornákon kívül), és így alaposan szennyeződik “útja során”.

A vizet UV-sugárral tisztítják meg a különböző organizmusoktól – mindenféle káros kemikáliák nélkül dolgoznak tehát. A vizet ezután a növények közé “pumpálják”, amelyek egy újabb szűrőként, és persze parkként is szolgálnak. A víz ezután “medencékbe” kerül, amelyet már a járókelők élvezhetnek, a körforgalom belül ugyanis dekoratív közösségi térként is funkcionál fa sétányokkal. Az innen kikerülő tisztított vizet ezután a környék növényeinek, parkjainak locsolására is használják.

Aki többet akar a működésről tudni, innen letölthető az anyag. Én személy szerint nagyon szívesen látnék valami hasonlót pl akár a Lánchíd előtti kerengő helyén, vagy bárhol, ahol a közönség is használhatná…

jealousy

 


Kövess minket!


Facebook

Twitter

Ide írj nekünk!

greenpolis@gmail.com

HVG Goldenblog 2010 – 4. helyezés

Twitter

  • Egy hatalmas példa a 2016-os olimpia zöld megoldásaira: 105 méteres energiatermelő vízeséstorony is Rio partjainál bit.ly/NlwzBn 5 years ago
  • Las Vegasban 1.4 millió $-ból megépült a világ legnagyobb, 500.000 újrafelhasznált sörösüvegből készült épülete bit.ly/LRfCxq 5 years ago
  • A VELUX Cégcsoport 11 millió eurót fordított 2009 óta CO2 csökkentésre, és 8000 tonnával mérsékelte is a kibocsátást ishttp://bit.ly/LeuqJx 5 years ago
  • A válság előnyei: kiszuperált szupermarketből díjnyertes közkönyvtár Texasban bit.ly/N8B9Aa 5 years ago
  • Betört a zöld a luxusparadicsomokba is, 1.4 millió $-os tengerparti villa, kizárólag újrafelhasznált konténerekből bit.ly/PdNs47 5 years ago

Iratkozz fel, és minden zöldségről frissen értesítünk!

Csatlakozz a 11 követőhöz


%d blogger ezt kedveli: