Menő mobil-turistaház a svájci Alpokban – minimális ökolábnyommal

Környezetbarát turistaház a svájci Alpok közepén, súlyosabb ökolábnyom nélkül? Az alábbi tervek szerint nemsokára igen. Bár itthon az illetékes hivatalnokoknak nem szokott komoly és hosszan tartó lelkiismeret furdalást okozni, ha természetvédelmi területre adnak ki építési engedélyt, azért jobb helyeken ez nem szokás. Azonban az alábbi  mobil-turistaház (vagy hétvégi ház) terv nem csak hogy nagyon tetszetős, de szállítása, felépítése is egyszerű, környezetbarát.

A Cimini Architettura által tervezett hegyi házikó teljesen önfenntartó, például az épületre eső hótakarót megolvasztja és elvezeti belső felhasználásra. Ráadásul elképesztő kilátást biztosít a svájci Alpok csúcsai felett az arra járó megfáradt hegymászóknak, turistáknak. Ezt a kilátást pedig az teszi lehetővé, hogy helikopterrel szállítják a legmagasabb, eddig ilyen szempontból elérhetetlennek hitt hegytetőre, és minimális munkával el is távolítható a helyszínről.

Az épületben hat ember tud kényelmesen aludni, ezen túl található még benne fürdőszoba, hall és egy nappali. A ház napkollektorral rendelkezik, a döbbenetes kilátást biztosító üvegfelület nappal fűtésnek sem utolsó, ha pedig lemegy a nap, thermo-függönyök is segítenek a meleg benntartásában. Vészhelyzet esetén bioetanol-üzemelésű rendszer adja a fűtéshez és főzéshez szükséges energiát.

Kíváncsi leszek, mennyibe kerül majd egy éjszaka…

jealousy

 

Advertisements

0 Responses to “Menő mobil-turistaház a svájci Alpokban – minimális ökolábnyommal”



  1. Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s




Kövess minket!


Facebook

Twitter

Ide írj nekünk!

greenpolis@gmail.com

HVG Goldenblog 2010 – 4. helyezés

Twitter

  • Egy hatalmas példa a 2016-os olimpia zöld megoldásaira: 105 méteres energiatermelő vízeséstorony is Rio partjainál bit.ly/NlwzBn 5 years ago
  • Las Vegasban 1.4 millió $-ból megépült a világ legnagyobb, 500.000 újrafelhasznált sörösüvegből készült épülete bit.ly/LRfCxq 5 years ago
  • A VELUX Cégcsoport 11 millió eurót fordított 2009 óta CO2 csökkentésre, és 8000 tonnával mérsékelte is a kibocsátást ishttp://bit.ly/LeuqJx 5 years ago
  • A válság előnyei: kiszuperált szupermarketből díjnyertes közkönyvtár Texasban bit.ly/N8B9Aa 5 years ago
  • Betört a zöld a luxusparadicsomokba is, 1.4 millió $-os tengerparti villa, kizárólag újrafelhasznált konténerekből bit.ly/PdNs47 5 years ago

Iratkozz fel, és minden zöldségről frissen értesítünk!

Csatlakozz a 12 követőhöz


%d blogger ezt kedveli: