Rakjuk el a hőséget télre – egy svájci modell szerint lehetséges

Ma a 8 óra előtt is 27 fokos utcán igyekezve arra gondoltam, milyen jó lenne, ha nem csak a baracklekvárt, de a mostani döglesztő meleget is eltehetnénk hidegebb napokra. Lássuk be, ha tudnánk, hogy a mostani embertelen meleg jól jön még a téli fűtésszámla fizetésekor, mindenki egy fokkal békésebben tűrné, sőt. A skótabbak kifejezetten repesnének. A lehetőség már adott, a svájciak kidolgozták a modellt. Csak át kéne venni.

A Science City Campuson olyan hűtési és fűtési rendszeren dolgoznak, amely segítségével tárolhatóvá válik a meleg levegő a fűtési szezonra. Ha a tervezett 2020-as időpontra megvalósulnak a tervek, a jelenlegi áramfogyasztás egyhuszadára lesz csak szüksége az egyetemnek a fűtéshez/hűtéshez.

Gehrard Schmitt tervei alapján a nyáron keletkezett hőt föld alá vezetnék, ott tárolnák, aztán amikor csökken a hőmérséklet, visszapumpálják a tárolt levegőt az épületekbe.

A campus tervei eddig egyedülállóak, és ha minden a tervek szerint halad, az egyetem hűtés/fűtés rendszerének mintareformja a károsanyagkibocsátás minimalizásával párhuzamosan valósul meg. Az egyetem két hőtároló épületet készített el, továbbá 800, egyenként 200 m-es, 5 m mélyre helyezett cső fogja szállítani a meleget.

Naugye, egy ilyen rendszert tudva a házunk alatt máris más lenne a dolgok fekvése. Mert érdekes belegondolni, hogy milyen döbbenetesen sok energiát használunk el a szélsőséges hőmérsékletek közötti egyensúlyozás közben: most eszeveszetten hűtünk mindent, boldog boldogtalan rohan a …. -ba/be (ez itt nem a reklám helye 🙂 és veszi (akár a 10. hitelre) a mobilklímát. Aztán pedig érkezik tél, érkezik a szokásos ukrán-orosz gázpara, és a Fókusznak/Aktívnak megint van jó csámcsogós témája (hányan fagyhatnak meg, HA…stb.).

Hát, egyszer, talán…

jealousy

Reklámok

1 Response to “Rakjuk el a hőséget télre – egy svájci modell szerint lehetséges”


  1. 1 oPTi július 23, 2010 - 7:57 du.

    Rendkivül új módszer.
    Pl. a magyar parlament hütése/fütése is hasonló elven müködik, szóval nem sok mindent kellett rajta kitalálni 🙂


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s




Kövess minket!


Facebook

Twitter

Ide írj nekünk!

greenpolis@gmail.com

HVG Goldenblog 2010 – 4. helyezés

Twitter

  • Egy hatalmas példa a 2016-os olimpia zöld megoldásaira: 105 méteres energiatermelő vízeséstorony is Rio partjainál bit.ly/NlwzBn 5 years ago
  • Las Vegasban 1.4 millió $-ból megépült a világ legnagyobb, 500.000 újrafelhasznált sörösüvegből készült épülete bit.ly/LRfCxq 5 years ago
  • A VELUX Cégcsoport 11 millió eurót fordított 2009 óta CO2 csökkentésre, és 8000 tonnával mérsékelte is a kibocsátást ishttp://bit.ly/LeuqJx 5 years ago
  • A válság előnyei: kiszuperált szupermarketből díjnyertes közkönyvtár Texasban bit.ly/N8B9Aa 5 years ago
  • Betört a zöld a luxusparadicsomokba is, 1.4 millió $-os tengerparti villa, kizárólag újrafelhasznált konténerekből bit.ly/PdNs47 5 years ago

Iratkozz fel, és minden zöldségről frissen értesítünk!

Csatlakozz a 11 követőhöz


%d blogger ezt kedveli: